Androgínia, a nemek cseréje és a harmadik nem a hinduizmusban

 A biológiai nemek lehetséges androgén természetének társadalmi megvalósulása, a különböző nemi szerepek és az azokhoz kapcsolódó sajátos viselkedésformák tanulmányozása a kortárs kulturális antropológia egyik érdekes területe. Az androgínia sok nem-nyugati kultúra vallási hagyományában szerves részt képez, valamint számos nép mitológiájában is fellelhetőek nyomai, és a kőkorszak óta jelen van a vallási szimbólumokban – egészen a mai napig. Ez a nagy vallások között talán a hinduizmusban a legerősebb, a hindu ezoterikus hit néhány formája ugyanis az androgíniát tartja ideálisnak (Bullough and Bullough 1993).

Minden hindu út célja a moksa (megszabadulás), azaz az atmán kiválása a testből és a formák májá-világából, valamint a brahman elérése. Az upanisádok így írnak a brahmanról:

Te vagy a férfi és a nő [, te vagy a fiú és a lány, te nézel szét, mint újszülött, te támolyogsz, mint aggastyán].  (Bellinger 1993: 169)

A hinduizmus néhány irányzatában a legfőbb istenség egy komplex, összetett entitás, férfi és női princípiumot egyaránt tulajdonítanak neki. De legalábbis minden legfőbb istenségnek megvan a maga ellenkező nemű mennyei párja. Például Sivát, a hindu pantheon három legfőbb istenségének egyikét egyes szobrokon és festményeken a hermafrodita Ardhanarisvara istenként úgy ábrázolják, hogy feleségével – az egekbe nyúló Himaván (Himalája) lányával –, Párvatival (Párvati = "a Hegy leánya", ezen kívül még Uma néven is ismert) egybeforr, azaz bal oldalán női, jobb oldalán férfi elemek találhatóak (Bullough and Bullough 1993). A bal oldal a hindu – akárcsak a legtöbb létező – kultúrában a női princípiumhoz kapcsolódik. Párvati az egyet szemlélteti, a fallosz és az anyaöl egyesülésében nemcsak életet nemz, hanem kieszközöli a két elválasztott rész, a férfi és női princípium visszatérését az osztatlan ősállapotba.