RETRÓ és RETROSPEKTÍV, a tudományos munka lenyomataiRETRÓ és RETROSPEKTÍV, a tudományos munka lenyomatai

  

Nehéz súlyokban, valósággal lelki terhekben és presztízsromlásban mérhető csupán az a szomorkásság, amellyel kénytelenek lennénk konstatálni az elévülést, másként szólva az antikizálódást, vagy a visszatekintés igényét…, melyeknek együttes találkozása újabb világok újabb lenyomataival főként az időiség alapján kontrasztos egy ilyesfajta tárgyegyüttesben. A tokos-fedeles táskaírógép a hetvenes évekből, a házfelügyelők tevékenységi és bérezési körét taglaló kézikönyvecske az ötvenesekből, avagy a hozzávetőlegesen nyolcvan csikk befogadására alkalmas hamutartó a nyolcvanas évek elejéről, egy harminc éves nyomdaszámla vagy egy terepkutatási „melléktermékként" fogant fotósorozat (Laki Ildikóé) a Duna-menti városok feeling-jéről – talán még nem „a" múlt, de már az idő és a történelem viszonyrendjét markánsan meghatározza. Fura lesz majdan – egy nem is túl messzi idő múltán már –, hogy itt, a Retró/spektív kiállítás megnyitóján valóságos emberek valóságos hangján és valódi papíron rögzített kiállításmegnyitón felhangzó szöveg úgyszintén valamely „ósdi lenyomat" maradt csupán, amely már keletkezése pillanatában is tartalmazza/hordozza talán az elévülés közérzetét, párban a „korszerűtlenség" élményével és a meghaladhatóság impressziójával…, mintegy önnön időlenyomataként is. Ez az értékelés és emlékező gesztus sem kizárt, perceken-másodperceken belül valamiféle „óbeszél" nyelv lassan elavuló rekvizitumává válik a hasonló betűvetéses kísérletekkel együtt…, s egy közel-majdani időben talán könnyen lehet, hasonló összejöveteleket laposkás zsebképernyők előtt ülünk majd meg, távol egymástól, sőt távol a távolságtól is. A tudás távolsága a tudhatóságtól, a lenyomatok a vízióktól, s mindezek idői távolsága is egyszerre kortárs és koravén, örök és ásatag is…

A teljes szöveg letöltése...