A kultúra világítótornya

   Mi történik öt európai nemzet fiataljaival, ha kirakják őket a természetbe és elvágják őket a civilizáció legtöbb vívmányától? Mármint komolyan elvágják őket és az észt fenyőerdőben, zuhogó esőben, sátor nélkül a szabadban vagy egy, a beázásra hajlamos pajta padlásán kell aludniuk, napokig nem tudnak lezuhanyozni, angol WC használata helyett latrinát kell ásniuk, TV-t sem tudnak nézni, és mindennek a tetejében még a Facebook-on se tudnak bejelentkezni. Augusztus elején ezt személyesen tapasztalhattam meg egy észtországi csereprogram keretében, ahol 18 és 26 év közötti magyar, észt, román, bolgár és litván fiatalok vettek részt. A program eredeti célja más kultúrák megismerése volt, ezért minden nemzet tartott egy foglalkozást és egy vacsoráztatással egybekötött nemzeti estet. A szervezők azonban ezt megfűszerezték némi túlélő táborral, aminek a részleteiről nem tájékoztatták előre a résztvevőket.
   A „Kultúra világítótornya" című program célkitűzése ellenére, az Észtországban töltött bő másfél hét alatt nem az adott nemzetek szokásait, kultúráit kíséreltem meg megfigyelni, mivel arra túl kevés lett volna az idő, és könnyen túláltalánosításhoz vezethetett volna. Sokkal érdekesebbnek találtam arra figyelni, hogy miként képes öt nemzet körülbelül húsz fiatalja egy társasággá kovácsolódni olykor extrém helyzetekkel szembesülve.