Kutatókaland Magyar Lászlóval - Sebestyén Éva kötetérőlKutatókaland Magyar Lászlóval - Sebestyén Éva kötetéről

 Az afrikanista néprajzkutató Sebestyén Éva (Porto Egyetem, Portugália, Afrikai Kutatások Központja) ritkán jelentkezik kötetnyi anyaggal. Ez hangozhatnék sommás ítéletképpen, meglepetésként, meg akár elismerésként is – különösen ha mostani, az ELTE Eötvös Kiadója által közrebocsátott kötetét mérlegeljük.* Célom bevallottan az utóbbi, a mérlegelés és elismerés, még akkor is, ha a kötet súlyán mérését némi távolságtartással végzem el, nem lévén afrikanista. Magyar(országi) kutatók, még ha messzi földrészekkel foglalkoznak is, időről időre mégis kötetnyi opusszal állnak elő, ez pedig Sebestyén Éváról nem mondható el. Nos, nem mintha azért lenne így, mert csak lazsálgat az erdőszélen, vagy portugál nyelvoktatásból próbál megélni, mivelhogy afrikanista néprajzosból egyet sem tud eltartani Magyarország, nemhogy tucatnyit… Hanem mert – mint az az előszóból kiderül – a pontosan húsz évvel ezelőtt Angolában megkezdett első adatgyűjtésére nagyjából mostanság lehetett már azt mondania: a tétova sejtésen túl eljutott valameddig, ami a Magyar-rejtély megfejtését illeti, s most egy jó ideig már kevésbé a forráskutatás, inkább a meglepetések fogják talán befolyásolni vagy részben „átírni" kötetének forrásanyagait. Bár nem az írott, felkutatott, közreadott egykorú dokumentumokat, hanem talán a kiegészítő tudást, az értelmezéseket, a máskéntgondolásokat, a más forrásokra támaszkodó apróbb pontosítgatásokat. Ebben a kötetben ugyanis a 111. és a 281. oldal között legfőképpen forrásokra lelünk, részint elsődleges gyűjtésre, részint annak kontextusaiban fontos forrásanyagra, valamint néhány mellékletre, grafológiai írásmintára, Magyar leszármazottainak visszaemlékezésére.

 



* Sebestyén Éva: Kaland és kutatás Afrikában. Magyar László életrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2008. 288 oldal.

A teljes szöveg letöltése...