Retro-spektrumban Etiópia, TanzániaRetro-spektrumban Etiópia, Tanzánia

   Asszonysorsok Afrikában. A Táncsics Könyvkiadó egyik korszakos opusza, az Útikalandok sorozat 113. kötete, 1972-ből.
            Szerzője, Szilágyi Éva, talán máig sem ismert, akkor azonban újságíró, tudósító, vezércikkeket író, sőt idegen nyelvet is beszélő közéleti hölgy, akit egy közel húsz évvel korábbi írása nyomán (Ébredő Afrika) váratlan telefonnal háromhónapos UNESCO-tanulmányútra küldenek a Magyar Nők Országos Tanácsának választottjaként, hogy „egyszemélyes női expedícióra" induljon Etiópiába és Tanzániába.
            Alighanem az utókor hálátlan komolytalansága és a napjainkban megújuló-elmélyülő Afrika-varázslat romanticizmus-mentes tudomásulvétele engedi mondani, nem pedig a recenzensi tiszteletlenség, hogy a kor(szak) korrekt útikönyvének nevezhetjük a művet, s ne is kérjünk számon tőle mai tudást, holnapi érdeklődést és tegnapi történelem-ismeretet. A kötet szinte mértani közepén válik el egyik úti cél a másiktól, a szerző közben „két ország mindennapjaiba pillanthat" be…, s erről „próbál számot adni" úgy, hogy a „maga élményeit, tapasztalatait igyekszik összefoglalni", elemi rácsodálkozással és szörnyülködéssel befogadva „hatalmas, vadregényes hegyeket és hozzájuk simuló tavakat", a „gazdag múlttal rendelkező, de megkövesedett, a modern világban nehezen utat törő" Etiópiát, illetve „a fiatal, dinamikusan haladni kívánó, szocialista utat választó Tanzániai Egyesült Köztársaságot". Az „alázatos és szerencsés vándor" úgy barangol a háromezer éves kultúrák között, hogy „a sohasem hallott fantasztikus nevű virágköltemények", „a szabadon vándorló állatok, a havas hegyormok és az áttetsző ultramarinkék tenger lépten-nyomon ámulatba" ejtik.
           Mármost, korunk olvasója, akit a narratív élettörténeti módszertanon, etnometodológián és afrikanista kulturális antropológián nevelkedett rezonőrnek tekinthetnénk, alighanem a harmadik oldalnál és a tizenötödik szociofotónál azzal az elszánt indulattal tenné le a kötetet, hogy hát bizony ebből nem sok üzenet olvasható ki… Napjaink kommunikációja, a távolságtól szinte teljesen független ismeretlen földrészről készen álló vagy elérhető ismeretek halmaza alapján egyfelől savanyúan unalmasnak, fáradtan csacsogónak, redundánsan hasznavehetetlennek értékelné a kötet egészét. Kissé rejtjelzettebben minősítve: az afrikai egzotikum iránti érdeklődés, az „afro-tematikák" folytonos és mindegyre dúsulóan árnyalt jelenléte korunk szcénái között a legteljesebb mértékben avittasnak engedné értékelni a könyvet. Van persze ebben – tudjuk jól – másfelől valami abból az utókorbeli fennhéjázásból, amivel akár az inka aranykincseket vagy a kairói kopt gyűjteményt is elavult ócskaságoknak lehet tekinteni (nem véletlenül szórják ki az állami kölcsönkönyvtárak az efféle sorozatokat, hisz „eljárt fölöttük az idő…!", újabb albumok tucatjai jelennek meg gazdag képanyaggal és minimalizált szövegháttérrel, vagyis „tökjól fogyasztható" tónusban)… – de ugyanakkor kétségtelen, hogy minimum régies forrásmunkák ezek, ha nem éppen szakismereti kordokumentumok is azonnal.

A teljes szöveg letöltése...