Gondolatok útközben Indiáról

A hosszabb busz utakon, illetve a repülőn is láttunk indiai filmeket, illetve egyszer moziba is elmentünk, hogy megnézzük a plakátok alapján egyértelműen a szezon nagy dobásának számító alkotást, a Don-t. Túlzás lenne azt állítani, hogy érdemi rátekintést nyertünk az indiai filmművészetre, de pár határozott benyomásunk mindenképpen támadt. Két központi témát láttunk körvonalazódni: a romantikát és az erőszakot. Az előbbi egyébként átsző mindent Indiában, azaz a klipek és a hirdetések szívesen választják ezt a témát. Az általunk megszokotthoz képest a legfontosabb eltérés, hogy az eljegyzés és a házasság központi, és vitán felül pozitív szerepet kap. A szokványos történet sablon szerint - legalább a film egyik szálán - szerelmesek jegyzik el egymást, majd az esküvőig túlesnek pár kalandon, megpróbáltatáson, és végül boldogan egyesülnek a házasság szentségében. Mindenki boldog - a legyőzötteket kivéve. De eddigre ők már úgyis többnyire halottak. Hacsak nem a halálnál is nagyobb büntetés számukra legyőzőjük boldogságát látni. Ebben az esetben az esküvő után ölik meg őket. Elérkeztünk az erőszakhoz. Ha egy indiai filmben neheztelnek valakire, annak nagy valószínűséggel kiloccsantják az agyát, egy méter hetven centi hosszú pallost döfnek át a gyomrán és a máján, lovakkal szakítják szét, vagy hasonló, nem fehérgalléros módszerrel tanítják móresre. Érdekes, hogy az indiaiak alapvetően békésnek tűnnek, bár pár, nem túl komoly utcai dulakodásnak szemtanúi voltunk. Az egyik esetben pl. egy kétszer két sávos felüljáró forgalma állt nyugodtan, amíg a korlátnál verekedő motorosok rendezték vitás ügyüket. De mindent összevetve, a népsűrűség alapján várható agresszivitási szintet messze alulmúlják. Pedig, a jelek szerint, az ottani médiából nem áramlik kevesebb erőszak, mint az itteniből.