A szakralitás arcai - Vallási kisebbségek, kisebbségi vallásokA szakralitás arcai - Vallási kisebbségek, kisebbségi vallások

       Isten arcai, melyeket az emberek különbözőképpen látnak, ezért eltérő szakrális időben és térben élik át a legalapvetőbb metafizikai igényüket. Mikor Isten feléjük fordul: teremt, kinyilatkoztat törvényt ad „népének" követőinek; ennyiben ismerhetik meg az emberek az Istenüket. A szentírásokkal – a szövegközpontú vallási közösségek esetében, ahol az írás válik a vallási tapasztalat színterévé – és/vagy a szent rítusok elvégzésével kerül kapcsolatba az ember Istennel, a természetfeletti erőkkel. A szakrális kommunikáció alapján és önmagával relációban képes megalkotni istenképzetét, de azt nem tudja, milyen is valójában, önmagában. A szakralitás arcai azokat a kultuszokat tartalmazzák, amelyek alapján a közösség elkülöníthető a profán világtól és a szent határai értelmezhetőek. Kultuszt úgy határozhatnánk meg, mint megrendezett időközönkénti találkozást az Istenséggel, aminek fontos része a sértetlen kihátrálás a találkozásból. Egy vallási közösségen belül lehetnek eltérések; de az összezördülések alkalmával az igazolás esetén egyetértésnek kell kialakulnia, hogy a vallási közösség továbbra is egységes maradhasson. Ha ez nem teljesül, akkor beszélhetünk a közösség szakadásáról: két össze nem illeszthető istenképzetről. Az igazolási kritériumok alapvetően a vallás tanaiból következnek, ezek a különbségek gyakran markánsan eltérőek.
       Egy percre még időzve az újonnan megjelent vallásantropológia tanulmánygyűjtemény címénél: A szakralitás arcai – Vallási kisebbségek, kisebbségi vallások, felmerülhet a kérdés, vajon csak játék a szavakkal az alcím, vagy pontosabban meghatározza a kötet mondanivalóját. A kötetben összekapcsolódik a vallás és a kisebbségi lét, aminek az összefüggései meghatározzák az emberek identitástudatát. A kötet szöveggyűjtemény, mégis a tematikusan szerkesztett antropológiai tanulmányoknak köszönhetően egységes mondanivalóról beszélhetünk. A tanulmányok olvasása során egyértelművé válik a megkülönböztetés miértje, de hogy kisebbségi vallásról vagy vallási kisebbségről beszélünk, sokszor csak perspektíva kérdése. Jelentősége éppen abban áll, hogy „a vallás és a kisebbségi lét összefüggéseit kulturális antropológiai nézőpontból tárgyaló tematikus tanulmánygyűjtemény még nem készült". A vallásantropológia és a vallásszociológia határterületére sorolható tanulmányok tárják fel a vallások intim világát, próbálják betölteni a társadalomtudományok válaszhiánya következtében keletkezett űrt. Az antropológia mennyiben közelít másként a vallások világához, mint az egyéb kapcsolódó tudományágak: a vallástudomány, a filozófia, a patrisztika; és miként válaszol a felmerülő társadalmi igényekre? A kötet feltár, megkísérli a személyiségszintű megértését egy-egy vallási rendszernek, párhuzamba állítja azonos felekezettel és így rámutat a finom eltérésekre, különbségekre, amelyek éppen abból keletkeznek, hogy ugyanaz a vallás egy másik közösség életében kisebbségi vallásnak tekintendő. A kötet mindezek ellenére nem kívánja megmondani a „tutit": „nem volt szándék a >megkérdőjelezhetetlen< tudás elérése", azonban célul tűzte ki korunk kérdéseinek megválaszolását azáltal, hogy besegít a magyarázatkeresésbe, értelmezi felmerülő kérdéseket a válaszadás egy lehetőségével. „Elegendő talán itt, a vallásos mozgalmak, a földrészeken át ható térítések, a kultúrák között vándorló normák, az erkölcsi szabályrendszerek, a gnózis, a világvallások mellé fölemelkedő új hitek, a hódító iszlám, vagy az itt és most is egyre látványosabban teret nyerő buddhizmus-változatok tüneményeire utalni, melyekre nemcsak >válaszok< nincsenek, de inkább csak riadt vagy merev elutasítások veszik körül őket ahelyett, hogy más kontextusban értelmezzék, belátó gesztussal elfogadnák az önértelmezések és interpretációk lehetőségét".

A teljes szöveg letöltése...