Az ősi kortárs egyiptomi koptok

            Az ember többféle módon keres válaszokat az élet nagy kérdéseire, és az ahogyan megválaszolja a kérdéseket.rengeteget árul el magáról az emberről és az adott ember tér és idő koordinátáiról is. A történelem hajnalán a kutató „magán kívül" keresett, azaz egy másik szellemben találta meg létezésének értelmét és célját. Ebben a tekintetben teljesen mindegy, hogy egy totemre, egy Istenre, vagy több szellemi létezőre mutatott. A nagy egyetemes vallások kialakulása és összeolvadása a politikával, gazdasággal, valamint a művészettel az addig adott válaszokat csak megerősítette. Az évezredek „Isten-válaszai" azonban darabokra látszottak hullni, amikor az ember egy profán létezőre mutatott. A tudomány kora a vallások letűnését sejtette.
            Az emberiség történelme során, ameddig emlékezni tudunk, az emberi kultúra sohasem létezett vallás nélkül, az ember mindig keresett egy támaszt önmaga mellé. A tudomány képviselői az Isten-válasz helyett létrehozták az evolúció válaszát, ez a megoldás azonban sohasem tudja átvenni a vallás mindent átfogó és meghatározó jellegét. Gyengesége ugyanis, hogy mentes a végleges válaszoktól. A tudomány is létrehozta „papjait" a tudósokat, akik ugyanúgy különülnek el az átlagpolgártól, ahogyan a vallási vezetők a társadalom többi tagjától. A tudomány mítosza megteremtett két egymástól eltérő társadalmat, a tudósok és a nem tudósok világát (a hívők és az ateisták világának tükörképét). Ugyanolyan mértékben mélyül a profán világról alkotott nézetek közötti különbség mindkettő esetben. Marosán György könyvében idézi a Bild der Wissenschaft 1999/12 számában leírt amerikai kutatók által végzett felmérést. A kutatás célja a társadalom három rétegének (átlagpolgár, kutatók, és jelentősebb tudósok) Isten létezéséről és az emberi halhatatlanságról vallott elképzeléseinek a felmérése volt, három időszakban a XX. század elején (1910-es évek), közepén (1930-as évek) és végén (1990-es évek). Az átlagpolgárok 41%-a hitte Isten létezését a század elején, míg a század végére 95%-uk. A század vége felé az Isten létét valló kutatók aránya valamivel 40% alá csökkent.  Az Isten létezésében hívő jelentős tudósok aránya 1916-ban 27%, 1933-ban 15%, míg 1998-ban csupán 7%. Tehát minél magasabb szinten foglalkozik egy kutató a tudománnyal, annál kevésbé hisz, miközben az átlagember egyre inkább ragaszkodik vallási hagyományaihoz és igényli Isten jelenlétét a világban.
            Jelen korunk kulturális „sokk"-félesége ezt meggyőzően igazolja. A XX. század vallási élete számomra mindig is az antik római és görög-korszakot elevenítette meg, amelyben hemzsegtek a vajákosok, jósok, korai alkimisták, a különböző Istenek papjai és papnői, a misztikus rendekhez tartozók és egyéb fel nem sorolt szemfényvesztők is. Hangsúlyoznám azonban, hogy ez a New Age korszak csak megelevenítette, de nem valósította meg maradéktalanul. A nagy krisztológiai vita szavaival élve: hasonló volt, de nem azonos!