Lezárhatatlan szavak, falusi ezredfordulókLezárhatatlan szavak, falusi ezredfordulók

   Sok lesz ez itt most… – látszólag. De hát mégsem, mert az íróasztal sarkán púposodó kisebb könyvtorony csupán kósza válogatás lehet a régóta reflexióra váró vagy épp frissen megjelent etnológiai, tájföldrajzi, interkulturális és változás-antropológiai opuszok egyre növekvő kiadványtömegéből. S most, hogy a tűzoltásipari eszélyesség szolid kényszerrel ráveszi az Akadémia legkülönfélébb intézményeit a kutatószobákban és folyosókon fölhalmozott tudásanyag erőszakos selejtezésére, fényesen ki is derül, milyen mérvű volt (és maradt is részben) a hazai társadalomkutatás falutematikai érdeklődése, meg hát mennyi minden megjelent nem is okvetlenül a fővárosi, sokkal inkább a helyi kiadványokban, melyekről a helyi érdekű (jószerivel megszűnt, vagy érdeklődését tekintve súlyosan beszűkült) szaksajtó szinte nem is szólhat messzire hangzóan. Épp ezért, s mert sem közösség kultúra nélkül, sem kultúra közösség nélkül nemigen létezhet, vettem elő néhányat az említésre érdemes régebbi kötetekből is, melyekről külön-külön alapos ismertető ugyancsak elkelne, ha nem hunyt volna el boldog békével a könyvújság mint „szellőztető" műfaj, vagy nem vált volna betűpiaci mértékkel mérve a meg- és felvásárolható reklámfelületek keretévé.

A teljes szöveg letöltése...