Zenergia szegedi félárnyékban

   Még Antroportos közlések között is ritka, kutató-szakmai felületeken pedig szinte szembeszökően is hiányzik a színházantropológia konstruktuma. Nem azért talán, mert nem járjuk a színházakat, nem vennénk részt antropológusként a mozgás-, zene-, tánc-, performance-művészeti ágak egyikében sem, hanem (vélem én) inkább, mert kevés a kimódolt eszköztárunk a komplex társadalomkutatás mellé a még komplexebb megismeréstudományi ágazatok egy szűkebb, művészeti tartományában beljebb óvakodni. Haraszti Anna mozgásművészeti, Hoppál Dorottya balinéz táncművészeti, Marton Anikó afrikai táncantropológiai, Varga Blanka roma, Hajdú Gabriella és Nagy Krisztina görög, továbbá Balogh Réka indiai színpadművészeti, Szatai Márton árnyjáték-kísérleti, Bácskai Gabi és Makkai Dani zenei előadóművészeti elemzésein túli színházantropológia meg szinte nem is igen létezik ezidáig idehaza, holott a széles világ még szélesebb partjain ezek már igencsak tért hódítanak. (Illetlen szerénységből a magam próbálkozásait nem említeném, de ezek szintúgy elkerülték eddig a mindennapi rítusok alább körültáncolt kiemelkedő ágát…). Épp ezek okán próbálok most trombitálni egy területről, melynek varázsos mivoltával még a lehetségesnél is kevesebben foglalkoztak, pedig keresve sem találok a láthatáron olyan intim alkotói szférát, mely a ritualizációs térben oly sugárzó hatékonysággal lenne jelen, mint a bábozás. Nem vállalhatom, hogy kellő szakértelem hiányában immár magam fognék bele a bábművészet antropológiájába, de legalább az első „terepnaplót” hadd tegyem közzé itt, melynek talán későbbi időkben majd társművészeti ágakban is akadnak asszociálói, felhasználói…