Ted C. Lewellen - Az egyén a politikai küzdőtéren

   A vizsgálatok két teljesen eltérő irányvonala tartozik a folyamat megközelítéshez. Egyrészt a strukturalista funkcionalizmus uralmának letörése szabad utat nyitott az antropológusok számára vizsgálódási körük kiszélesítéséhez, a viszonylag egyforma törzsi társadalmakról a komplex nemzetállamokra is kiterjesztve a kutatásokat. Másrészről a kutatóknak lehetőségük nyílt elmozdítani a fókuszt a teljes rendszerek átfogó strukturális nézőpontjáról a rendszereken belüli egyének vagy kiscsoportok működésének irányába. Az utóbbi irányzatot akció teóriának nevezték el, a német szociológus, Max Weber, fogalmával, amely aztán Abner Cohen révén került a politikai antropológiába (1974: 40-43).
   Mint oly sok más elmélet, az akció teória is, ex post facto fejlődött ki, megtalálva a közös nevezőket olyan szerzők tanulmányainak széles választékában, akiknek valószínűleg csekély fogalmuk volt arról, hogy ők egy koherens új irányzat alkotói. A közös nevező az egyénekre és a hatalom elnyerésére valamint megtartására irányuló manipulatív stratégiáikra való fókuszálás volt. Az egyén bevonódva ebbe a folyamatba lehetett egy néven nevezett személy, olyan mélységben jellemezve, ahogy az ember egy jó regényben találná, vagy egy absztrakció: a Politikai Ember. Egy közeli rokonával, a Gazdasági Emberrel, ellentétben a Politikai Ember nem a vagyont vagy a hasznot maximalizálja, hanem inkább a hatalmat. Tégy két vagy több ilyen teremtményt ugyanabba az arénába (ami szükségtelen, mivel éppen a jelenlétük hozza létre a politikai arénát), és máris megvannak szereplőink egy társadalmi drámához, vagy ha úgy jobban tetszik, egy játszmához, melyben a különböző lépéseket szabályok korlátozzák, és melyben, egy időben csak egy győztes lehet.
Ebben a mikrokozmikus környezetben a döntő fogalmak a célorientáció, a manipulatív stratégiák, a manőverezés, és a döntéshozatal. De az egyének soha nem tevékenykedhetnek egyedül a politikában; keresniük kell követőket, kötniük kell szövetségeket, és interakcióba kell lépniük más, pozíciójukban fölé- és alárendelt egyénekkel. Ezért lehetetlen bárkinek, aki a politikát tanulmányozza, figyelmen kívül hagynia a csoportokat. De az akció elmélet hívei hajlamosak a csoportokra az egyének nézőpontjából tekinteni, és úgy hangsúlyozni a csoportokat – mint pártok, klikkek, és elitek –, hogy azok leginkább szemtől szembeni interakciók eredményeként váljanak érthetővé.