Távolból is mindig közel - Hajnal Virág és Papp Richárd kötetéről

Még ha első alkalommal lennék is Zentán, s még ha első kötetét kellene bemutatnom a jelen lévő szerzőpárosnak, akkor is ismerősként kellene-lehetne üdvözölnöm a kötetbeli írások érdemi részét…
            Miért is ez a látszólagos „bennfentesség" részemről?
            Hajnal Virág és Papp Richárd immár nem ismeretlen Zenta- vagy Délvidék-szerte. Első kötetük, s majdan már azt követően nem is egy, épp ezt a vidéket pásztázta végig, noha látszólag csupán egy-egy kérdéskört, néhány momentumot bemutatva, de azt azonban a mélységélesség művészi tartalmaival. Előző kötetük, a „Mint leveleket a vihar…" itteni bemutatóján világosan kiderült számomra, mily mértékben és milyen kiterjedt kapcsolatkörben otthonosak errefelé. Munkájuk, tanulmányaik, műveik azonban túlterjednek Zenta határain, túl a helyi érdekeltségeken, s túl a szűkkeblű térfelfogáson is. Lassan elháríthatatlan a jelző, hogy egyszerűen „Délvidékben" gondolkodnak, a vajdasági lét megannyi területéről úgy hoznak (és visznek távolra is) hírt, hogy az nem süpped kisszerű provincializmusba, nem kapaszkodik lokális világok peremébe, nem zsuppan kényelmesen a helytörténeti múltba vagy a távolból is megjeleníthető társadalomképbe, adatsorokba, metatudományos hókuszpókuszba. A most megjelent kötet, a „Közelről is távol" éppen ellenkezőleg, a távolból is mindig közeli képet rajzol a vajdasági „magyar világok"-ról. Engedjék meg, kérem, hogy e távoli és közeli világban – ha vendégként is – közvetítő legyek, embertől emberig ívelő kulturális összképüket összekössem azzal a világgal, amely ezt is, amazt is körülveszi. Itt is, ott is, a Vajdaságban is és a magyar tudományosság budapesti fellegvárában is otthonosnak lenni, kiváltságos adottság, s nem sokaknak juthat részül. Viszont épp ezért nagyra tartható, sokra értékelhető képesség, avagy inkább feltétel-együttes, amelynek kialakításáért, értelmezhetővé válásáért viszont roppant sokat is tesznek a szerzők.